Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hol élünk? Gyanúsított szocialista hatalom Nagykanizsán

Nagykanizsa önkormányzatának három legfőbb vezetője gyanúsított lett büntetőügyekben. Erre akkor derült fény, mikor a keddi közgyűlésen dr. Fodor Csaba (MSZP) felkérte Litter Nándor polgármestert, hogy mondja meg, kik a gyanúsítottak a volt belvárosi piac egyik épületének lebontásával kapcsolatos nyomozásban.


Dátum: 2006-02-01 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:08.684735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Litter Nándor jelezte: rongálás elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség, ám az eljárás még nem zárult le, bízik annak kedvező végkifejletében.

Röst János alpolgármester indítványára dr. Kelemen Marcell jegyző is válaszolt a kérdésre, elmondva: ő szintén gyanúsított.

Ezek után dr. Kolonics Bálint kérésére Röst János is megerősítette, hogy gyanúsítottként szerepel egy általa magánjellegűnek nevezett ügyben - lapunk korábban mindkét ügyről részletesen írt.

Forrás: Zalai Hírlap

Kapcsolódó elemek