Utolsó lehetőség Iránnak
A nemzetközi közösség adott egy utolsó lehetőséget Iránnak arra, hogy teljesítse atomprogramjával kapcsolatban vállalt kötelezettségeit - jelentette ki szerdán Jack Straw brit külügyminiszter.
Dátum: 2006-02-01 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:13.110004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brit diplomácia vezetője több mint egy órán át tárgyalt Londonban iráni kollégájával, Manusehr Mottakival, akivel már előző nap is találkozott az afganisztáni adományozó konferencia keretében.
Mottakinak nem "úgy kell tekinteni a nemzetközi közösség vezetőinek egyezményes álláspontjára, mint fenyegetésre, hanem mint lehetőségre ...egy utolsó lehetőségre Irán számára ahhoz, hogy visszatérjen a helyes útra" - mondta még megbeszélésük előtt Straw a BBC rádiónak.
A találkozón elhangzottakról a londoni külügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott: Nagy-Britannia figyelmeztette Iránt, hogy ne távolodjon el a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kiegészítő jegyzőkönyvében rögzített követelményektől, és ne fenyegetőzzön a nemzetközi közösséggel folytatott tárgyalások során, mert ez nem szolgálja Teherán érdekeit. Straw külügyminiszter világossá tette, hogy Iránnak van még egy lehetősége, amelyet meg kell ragadni - tette hozzá a szóvivő.
Irán január elején jelentette be, hogy folytatja két és fél éven át felfüggesztett nukleáris kutatásait. A Nyugat attól tart, hogy Irán békés célúnak mondott nukleáris programja örve alatt valójában atombomba készítésén fáradozik. Ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) öt állandó tagállamának - Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína - külügyminiszterei kedden Londonban megállapodtak abban, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának csütörtöki rendkívüli ülése továbbítsa a büntetőintézkedések elrendelésére jogosult BT elé az iráni atomprogrammal kapcsolatos kérdéseket. Teherán válaszul közölte: ebben az esetben megtiltja nukleáris létesítményeinek előre be nem jelentett ellenőrzését, és felújítja további nukleáris kutatásait.
MTI - fideszfrakcio.hu