Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Luxuskormány és pazarló SZDSZ-es miniszterei

A Medgyessy-Gyurcsány-kormány a felelőtlen pazarlás, a luxusköltekezés és az adóemelések kormánya. Az emberek mindennapi tapasztalatai erről szólnak, ezért hiteltelenek a kisebbik kormánypárt újabb és újabb ígéretei a "kisebb, hatékonyabb állam" megteremtése és az "adók csökkentése" témájában.


Dátum: 2006-02-01 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:14.355618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A luxusbaloldal kormányában 201 állami vezető dolgozik, ez másfélszer több, mint amennyi a polgári kormányban volt. A felduzzasztott állami vezetői kör munkája semmivel sem lett hatékonyabb, a kormánytagok fizetését mégis a kétszeresére emelték. A túlburjánzó állami vezetői apparátus eltartása évente összesen 7 milliárd forintjába kerül a magyar adófizetőknek. Ráadásul a kormányzati elit eddig 5 milliárd forintnál is többet költött el nem létező programok vagy elhibázott döntések reklámozására, természetesen a szabad demokrata miniszterek tevékeny közreműködésével.

A súlyos munkanélküliséggel, lassan megfizethetetlen megélhetési költségekkel küszködő magyar emberek joggal várnak el lényegesen nagyobb önmérsékletet a hatalomtól. A luxuskormányzást fel kell váltania az emberek égető problémáira megoldást nyújtó kormányzásnak!

Répássy Róbert,

a Fidesz jogi programszóvivője

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek