Hol a határ?
Az önkormányzati választást durván befolyásoló döntést hozott a helyi jegyző, amikor az MSZP számára kedvezően módosította a választókörzetek határait. Erre mutat rá Kovács Péter, a XVI. kerületi Fidesz-frakció tagjának a nyilatkozata, melyet az MTI-nek is elküldött.
Dátum: 2006-02-01 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:14.979702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Péter kiemelte: a képviselő-testület valamennyi pártja és társadalmi szervezete, az MSZP kivételével, tiltakozott a választókörzetek határainak módosítása miatt, a jegyző ennek ellenére hétfőn meghozta a döntését.
Az MTI-nek megküldött dokumentum szerint tiltakozását fejezte ki a Fidesz mellett az SZDSZ, az MDF, a Munkáspárt, a MIÉP, a Jobbik, valamint a Függetlenek XVI. kerületi Egylete.
A tiltakozók szerint az intézkedés figyelmen kívül hagyja a választási eljárásról szóló törvényt és nem alkalmazkodik a kerület történelmi, földrajzi és településszerkezeti sajátosságaihoz.
"A Fidesz XVI. kerület szervezetének álláspontja szerint a jegyző olyan egyértelműen az MSZP irányában elfogult döntést hozott, amivel jelentősen befolyásolja az önkormányzati választások végeredményét" - áll az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban.
MTI - fideszfrakcio.hu