Nyoma sincs a szembenézésnek a ma hatalmon lévők háza táján
A hatalom azt is megpróbálja megakadályozni, hogy a nyilvánosság megismerhesse a munkanélküliség növekedésének valódi számait - mutat rá szerdai közleményében Balsai István (Fidesz), az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke.
Dátum: 2006-02-01 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:15.572532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hatalom azt is megpróbálja megakadályozni, hogy a nyilvánosság megismerhesse a munkanélküliség növekedésének valódi számait!
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány a folyamatosan növekvő munkanélküliség kormánya. A kormány sikertelenségét mutatja, hogy miközben négyszázezer új munkahelyet ígértek, ma már négyszázezer honfitársunk vált munkanélkülivé. Nem elég azonban, hogy rosszabbul élünk, mint négy évvel ezelőtt: a hatalom még azt is megpróbálja megakadályozni, hogy a nyilvánosság megismerhesse a munkanélküliség növekedésének valódi számait.
Tavaly novemberben a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára mondvacsinált okokra hivatkozva felszólította a megyei munkaügyi központokat, hogy a jövőben ne közöljék a regisztrált munkanélküliek számát. Emellett az államtitkár "ajánlásokat" is tett a munkaügyi adatok közlésének "helyes" módjára, a közvéleménynek a "szélesebb összefüggésekkel", "a térségben induló új beruházásokkal", "támogatásokkal" és "programokkal" történő megismertetésére.
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány ismét bizonyította, hogy a kormányzáshoz nem, a propagandához és az igazság elkendőzéséhez viszont annál jobban ért. Nyomát sem látni a szembenézésnek és az őszinteségnek a ma hatalmon lévők háza táján. Pedig nem mennek jól egy olyan ország dolgai, ahol négyszázezer ember dolgozni akar, de nincs rá lehetősége. További háromszázezer embernek pedig hol van munkája, hol nincs. Hiszen csak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején 60 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma. Az emberek problémái iránt érzéketlen Medgyessy-Gyurcsány-kormánynak sikerült
egy negatív rekordot is felállítania: soha ennyi pályakezdő munkanélküli fiatal nem volt még Magyarországon, a fiatalok egyötöde akár egy-két diplomával sem nem tud elhelyezkedni.
Változásra van szükség, hiszen az emberek nem propagandát és ígéreteket, hanem megoldásokat akarnak. Azt várják az új kormánytól, hogy védje meg a munkahelyeiket, teremtsen új munkahelyeket, s mérsékelje a munkát terhelő adókat.
Balsai István (Fidesz)
az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke
fideszfrakcio.hu