Kész tárgyalni a tűzszünetről a Hamász
Kész tárgyalni a tűzszünetről a nemzetközi közösséggel a Hamász - jelentette ki szerdán a radikális palesztin mozgalom egyik vezetője Damaszkuszban.
Dátum: 2006-02-01 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:16.189269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tűzszünet a Hamász és Izrael között az egyik választási lehetőség, és megtárgyalhatjuk a nemzetközi közösséggel... Megértjük, hogy (a Nyugat) békés térséget szeretne, konfliktusok nélkül, s tudjuk, hogy el lehet érni ezt a célt - mondta Musza Abu Marzuk, a mozgalom politikai bizottságának az egyik tagja, és emlékeztetett rá, hogy a Hamász március óta tartja magát a tűzszünethez.
Abu Marzuk elutasította, hogy bármiféle feltételhez kössék az új palesztin kormány megalakítását. - Nem ésszerű, hogy egy arab vagy palesztin vezető, aki szereti a békét és a demokráciát, feltételeket szabjon a palesztin népnek. Ez azt jelenti, hogy arra kéri a Hamászt, hogy mondjon le az elveiről, és ez nehéz dolog - mondta.
Abu Marzuk az egyiptomi hírszerző szolgálatok vezetőjének, Omar Szuleimannak a szavaira reagált, aki szerint a Hamász nem kap kormányalakítási megbízatást a palesztin elnöktől, ha az nem ismeri el Izraelt és nem mond le az erőszakról.
A Hamász szóvivője szerdán köszönetet mondott Moszkvának, amiért az hajlandó együttműködni a leendő palesztin kormánnyal.
Üdvözöljük Vlagyimir Putyin orosz elnök álláspontját, hogy a nyugati fenyegetések dacára kész segíteni népünket - mondta a szóvivő Gázában.
Putyin kedden azt a véleményét hangoztatta, hogy a nemzetközi közösségnek folytatnia kell a palesztinok támogatását, még ha a Hamász is nyerte meg a választásokat.
MTI - fideszfrakcio.hu