A hazai idegenforgalom egészét tekintve siralmasak az állapotok
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány rendszeresen a saját sikereként állítja be a turizmus statisztikai eredményeit, miközben a minimális növekedés az uniós csatlakozásnak és a fapados repülőjáratok beindulásának a következménye. A hazai idegenforgalom egészét tekintve azonban siralmasak az állapotok, a legtöbb régióban csökkent a vendégéjszakák száma.
Dátum: 2006-02-01 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:17.090103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány a turizmus támogatásának folyamatos csökkentése mellett tovább emelte az idegenforgalmat terhelő adókat. A hazai turizmus lehetőségeit népszerűsítő reklámok támogatását pedig a felére vette vissza a luxusbaloldal, talán azért, hogy több pénz jusson önmaga propagálására, amire eddig már több mint 5 milliárd forintot költött az adófizetők pénzéből. Rengeteg olyan családi kisvállalkozást is csődközeli helyzetbe hoztak, amelyek mostanáig az idegenforgalomnak köszönhették megélhetésüket.
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány csak tervezgetett az építkezések helyett, míg a polgári kormány idején rengeteg beruházás valósult meg (például gyógyfürdő-fejlesztések), ami versenyképessé tette a hazai turizmust. Gyurcsány Ferenc ma este felszólal a turizmus évadnyitó rendezvényén. Az idegenforgalomból élő emberek már remélni is alig merik, hogy végre választ kapnak az elmúlt 4 éves kormányzati tétlenkedés, a turizmusfejlesztés elmaradásának okaira, arra pedig még kevésbé számítanak, hogy ettől a kormányzattól megoldást várhatnak gondjaikra.
Lasztovicza Jenő,
a Fidesz turizmusfejlesztési programjának szóvivője
fideszfrakcio.hu