Ökológiai katasztrófa Észtország partjainál
Több mint 800 madár tetemét emelték ki Észtország északnyugati partjainál egy, a tengervízen keletkezett hatalmas olajfoltból - közölték szerdán a helyi hatóságok.
Dátum: 2006-02-02 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:20.849508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az olaj 35 kilométeres szakaszon szennyezte be a vizet a múlt héten. A mérgező anyag valószínűleg egy arra elhaladt tartályhajóból került a Balti-tengerbe. Jelenleg hivatásos mentőalakulatok és önkéntesek fáradoznak azon, hogy kimentsék a még élő szárnyasokat, és elszállítsák a tetemeket, mert félő, hogy azokat más állatok eszik meg, és így ők is elpusztulnak.
Az eset súlyosságára jellemző, hogy Arnold Rüütel észt államfő a környezetszennyezett térségbe utazott. Az elnök megállapította, hogy a hajóforgalom az észt partok előtt folyamatosan nő, s ezért fokozott környezetvédelmi intézkedésekkel kell megóvni a partvidék állatvilágát.
A szakértők becslése szerint akár 5 ezer madár is elpusztulhatott az érintett szakaszon. A mentést, illetve a tetemek elszállítását nehezíti és veszélyessé teszi az, hogy egy vékony jégtábla rengeteg madárral a hátán eltávolodott a partoktól.
Az észt igazságügyi szervek kevés esélyt látnak arra, hogy a vétkes vízi jármű nyomára bukkannak.
MTI - fideszfrakcio.hu