Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nukleáris támadásokat elemző csoport alakult a Pentagonban

A The New York Times szerint az Egyesült Államok területe elleni nukleáris támadások következményeit elemző csoport alakult a Pentagonban, többek között azzal a céllal, hogy azonosítani tudják a potenciális támadókat.


Dátum: 2006-02-02 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:24.924933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tekintélyes amerikai lap csütörtöki számában megjelent cikk Michael K. Evensont, az amerikai védelmi minisztérium fenyegetettség-csökkentési hivatalának igazgató-helyettesét, a csoport vezetőjét idézte, aki elmondta, hogy a program végrehajtása már tavaly megkezdődött. Az elemző csoport munkájától Washington azt várja, hogy kidolgozzák a nukleáris támadók gyors azonosításának módszerét, előkészítve egy lehetséges válaszcsapást. Az amerikai kormány reményei szerint a program csökkentheti a terroristák késztetését nukleáris fegyver bevetésére, ha tudják, hogy az nyomon követhető.

A csapat robotokat is használna a radioaktív hulladék összegyűjtésére, valamint más érzékeny műszerek révén állapítaná meg a robbanószerkezet eredetét. Egyben meghatározná, hogy igazi atomfegyverről vagy csupán "piszkos bombáról" van-e szó.

A lap úgy tudja, hogy Evenson csütörtökön, egy Arlingtonban tartandó konferencián beszél először a programról a nyilvánosság előtt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek