Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bulgáriának már nincs szüksége folyamatos IMF-hitelre

Bulgária azt tervezi, hogy leállítja az IMF-hitelek folyamatos felhasználását, mert erre egyre kevésbé van rászorulva, miután a külföldi befektetések révén már segítség nélkül is képes adósságát fizetni.


Dátum: 2002-10-01 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:40.841837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A balkáni ország azt tervezi, hogy a jelenlegi kétéves, 300 millió dolláros készenléti hitelét átalakítja, elővigyázatosságúra változtatja, és az összeghez csak akkor nyúlna, ha arra égetően szüksége van.

A Washingtonban tartózkodó Milen Velcsev bolgár pénzügyminiszter szerint ez a döntés azt jelzi a befektetőknek, hogy folytatódik a gazdaság stabilizálódása, ami új szintet ért el. Hozzátette: egyre kevesebb IMF-forrásra van szükség, mert jelentősen nőnek Bulgária devizatartalékai.

Velcsev egyik helyettese, Kraszimir Katev a múlt héten azt mondta, hogy a 2 milliárd dolláros tartalék elég ahhoz, hogy a következő két évben újabb hitelfelvételek nélkül fizessék az ország adósságát.

A jelenlegi kétéves, 300 millió dolláros készenléti hitel 2004 elején jár le, amit elővigyázatosságúra változtatnak és az ezután kötendő új IMF-kölcsön hasonló jellegű lesz - hangsúlyozta Velcsev.

Az IMF szófiai képviselője üdvözölte a bolgár bejelentést és azt mondta, hogy a jelenlegi készenléti hitel átalakításáról novemberben kezdődnek a tárgyalások - közölte a Reuters.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek