Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington elveti a BT reformjára vonatkozó újabb japán reformtervet is

Washington támogatja Japánnak azt a törekvését, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjává váljék, de a BT-reformjára vonatkozó újabb tokiói javaslatot is elveti - idézte egy japán lap csütörtökön John Boltont, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselőjét.


Dátum: 2006-02-02 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:27.697858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tokió egyik legfontosabb diplomáciai célja, hogy állandó tagságot szerezzen a világszervezet e legfontosabb döntéshozó szervében. E célból társult korábban más esélyesnek tartott aspiránsokkal, Németországgal, Indiával és Brazíliával, és közös reformjavaslatot dolgozott ki velük. Alkalmi társulásuk külön nevet is nyert a világsajtóban: G4-ként, négyek csoportjaként emlegették őket.

A G4 reformjavaslata, amely szerint 25 tagúra kellene bővíteni a jelenleg 15 tagú Biztonsági Tanácsot, és hat új országnak kellene benne állandó tagságot kapnia, nagyon nem nyerte meg Washington tetszését. Ezek után Japán elhatárolódott a G4-től, és új, immár teljesen önálló javaslattal állt elő. Eszerint 21 tagúra kellene bővíteni a BT-t.

Mint Bolton nyilatkozatából kiderül, az Egyesült Államok ezt is sokallja. "Még nem találtuk meg az utat, amely leginkább megfelelne annak a kívánságunknak, hogy ne bővüljön ki túlságosan a BT" - mondta az Aszahi Simbunnak adott nyilatkozatában. Mindazonáltal értésre adta: Washington számára az lenne az eszményi, ha a BT reformja annyiból állna, hogy a jelenlegi öt állandó tag befogadná Japánt hatodik állandó tagként. Elismerte azonban, hogy egy ilyen megoldás aligha találna egyöntetű támogatásra az ENSZ-tagállamok körében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek