Kitűntették Dr. Horváth Jánost
A II. Magyar Köztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából Sólyom László államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitűntetést adományozta Dr. Horvát János országgyűlési képviselőnek.
Dátum: 2006-02-02 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:29.192927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kitűntetést a 1945. utáni demokratikus rendszer keretében kifejtett képviselői és politikai munkája, valamint az 1946-ban a köztársaság megszilárdításáért folytatott tevékenysége, a demokratikus rendszer védelmében, a diktatúra ellen folytatott küzdelme elismeréseként vehette át a Fidesz képviselője.
2006. február 1.
fideszfrakcio.hu