Schöpflin György jelentéstevő lett az EP egy néppárti munkacsoportjában
A kereszténydemokrata, konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt - Európai Demokraták európai parlamenti képviselőcsoportja az Európai Unió jövőjével, úgynevezett európai kormányzással foglalkozó új munkacsoportjának jelentéstevőjévé választotta Schöpflin György (Fidesz-MPSZ) magyar képviselőt - közölte az MTI-vel csütörtökön a Fidesz-MPSZ EP-delegációja.
Dátum: 2006-02-02 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:30.353792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új munkacsoport - több, más témával foglalkozó munkacsoporttal együtt - a néppárti képviselők hosszú távú elképzeléseit és javaslatait tárgyalja meg és összegzi, hogy azokat az Európai Néppárt március végén tartandó római kongresszusa elé terjessze - derül ki a közleményből.
Schöpflin György elmondta, hogy jelentése a frakció Európa jövőjével kapcsolatos terveit, stratégiáját foglalja össze. "Jelentéstevőként az a legfőbb feladatom, hogy körvonalazzam az európai identitást, az európai szintű politizálást, valamint az európai intézmények leghatékonyabb formáját azzal a céllal, hogy Európát saját polgárai tulajdonuknak, otthonuknak érezhessék. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy ezt a megbízatást kaptam" - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu