Hol itt az adócsökkentés?
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány 38 alkalommal emelt adót és 8 új adónemet vezetett be. Az emberek joggal kérdezik: hol itt az adócsökkentés? - teszi fel a kérdést Domokos László, a Fidesz gazdasági programjának szóvivője csütörtöki közleményében.
Dátum: 2006-02-02 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:31.271721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár az utóbbi években egyre rosszabbul élünk, a szocialisták sikerpropagandája mégis arról szól, hogy egyre jobban megy a sorunk. Természetes, hogy ez az őszintétlen magatartás az emberek szemében a luxuskormány további, immár teljes hitelvesztéséhez vezet. Az MSZP mégis megpróbálja fényezni az adóemelésektől és a családellenes intézkedésektől hemzsegő elmúlt éveket, pedig bizonyára Szabó Lajos is tisztában van azzal, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány 38 alkalommal emelt adót és 8 új adónemet vezetett be. Az emberek joggal kérdezik: hol itt az adócsökkentés?
A magyar adórendszer munka-, család- és vállalkozóellenes egyben. A hatalom sokszor megígérte, de nem csökkentette az adókat és a munkaadókat terhelő társadalombiztosítási járulékot. Ennek az érzéketlen, elhibázott gazdaságpolitikának a következménye, hogy az ígért 400 ezer új munkahely helyett 400 ezer munkanélküli van ma Magyarországon, és további 300 ezer ember, akinek bizonytalan a megélhetése, mert nincs állandó állása. Ezen változtatni kell, az ígéretek helyett most már a megoldásokra várnak az emberek!
Domokos László,
a Fidesz gazdasági programjának szóvivője
fideszfrakcio.hu