Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demokrácia Gyurcsány módra: a kormány cenzúrázza a munkanélküliségi adatokat

A Fidesz arra vár választ Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, hogyan fordulhat elő egy demokráciában, hogy a kormány adminisztratív eszközökkel kívánja meggátolni a munkanélküliségi adatok nyilvánosságra kerülését - mondta Révész Máriusz csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-02-02 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:31.597660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Példátlan esettel állunk szemben, az elmúlt napokban kiderült, hogy a munkanélküli adatokat cenzúrázzák Magyarországon - mondta Révész Máriusz csütörtöki sajtótájékoztatóján, majd hozzátette: ez nem véletlen, hiszen Gyurcsány Ferenc kormánya sikertelen volt a munkanélküliség megfékezésében, ezért akarja eltitkolni a romló adatokat.

Amikor 2002-ben a Medgyessy-kormány átvette a kormányrudat a munkanélküliség aránya Magyarországon 5,7 százalék volt, ami napjainkra 7,3 százalékra nőtt, mondta a politikus megjegyezve, hogy a legdrámaibb a helyzet a pályakezdő munkanélküliek esetében, ugyanis 24312-ről 41902-re emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma.

Amióta Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, 60 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma, mára elérte a 400 ezer főt - emlékeztetett a politikus.

Kiderült, hogy a munkanélküliségi adatokat cenzúrázzák Magyarországon - jelentette ki Révész Máriusz, aki a sajtótájékoztatón bemutatta azt a levelet, amelyet a munkaügyi minisztérium közigazgatási államtitkára a megyei munkaügyi hivatalok igazgatóihoz.

Az eset pártállami időket idéz, példa nélkülinek számít egy demokráciában - jelentette ki a politikus.

A levélben többek között az szerepel: Egyáltalán nem javasoljuk a "regisztrált munkanélküliségi ráta"közlését, mert az adat módszertanilag aggályos, nehezen értelmezhető, összehasonlításra alkalmatlan, ezért félrevezető.

A levélben Héthy Lajos államtitkár azt kéri a hivataligazgatóktól, hogy a megyei munkaerőpiaci információkat minden esetben a KSH havi munkaerőpiaci adatainak közzétételét követően bocsássák a sajtó rendelkezésére.

"Ismertessék meg ugyanakkor a közvéleményt a szélesebb összefüggésekkel. Így p1. azzal, hány betöltetlen bejelentett állás van a térségben, indultak-e új beniházások, azok hány ember foglalkoztatását teszik majd lehetővé, hogyan alakult az aktivitás és a foglalkoztatás a legfrissebb megyei KSH jelentések alapján, mit jeleznek a háromhavi, vagy az éves prognózis-felvételek, hogyan reagálunk a felvetődő problémákra, milyen (új) támogatásaink, programjaink vannak, stb." - olvasható a levélben.

- Hogyan fordulhat elő egy demokráciában, hogy a kormány adminisztratív eszközökkel akarja meggátolni a közérdekű munkanélküliségi adatok nyilvánosságra hozatalát? - tette fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz intézet kérdését Révész Máriusz.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek