Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pazarló SZDSZ "ócsítaná" az államot

Az MSZP-SZDSZ-kabinet a munkanélküliség, az adóemelések, az áremelések és a luxuskormányzás pártján áll, emiatt élnek Magyarországon egyre rosszabbul az emberek. Az elmúlt évek kormányzati tehetetlenkedése fényében érthetetlen, hogy a kisebbik kormánypárt még mindig olcsóbb államról, adócsökkentésekről, a vállalkozók gazdagodásáról beszél.


Dátum: 2006-02-02 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:32.183825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Olcsóbb állam helyett másfélszeresére duzzasztották az állami vezetők létszámát, duplájára emelték a miniszterek fizetését, az adófizetők pénzéből méregdrága propaganda-hadjáratokat indítottak, és tízmilliárdokat költöttek luxusautókra, bútorokra, mobiltelefonokra. A folyamatosan ígérgetett adócsökkentés helyett 38 alkalommal emeltek adót, és 8 új adónemet vezettek be. A TB-járulékot nem csökkentették, elősegítve így a drámai mértékű munkanélküliség kialakulását: 400 ezer munkanélküli hiába szeretne dolgozni, további 300 ezer ember pedig csak alkalmanként jut munkához. A vállalkozókat rég nem látott adminisztrációs teher nyomja, ráadásul a kormány visszatartotta az őket törvényesen megillető ÁFÁ-t, százmilliárdos körbetartozást előidézve ezzel.

Az emberek változást, biztos megélhetést, munkát szeretnének, a vállalkozások pedig joggal várják el a kiszámítható működés-fejlesztés feltételeinek megteremtését, a munkával kapcsolatos közterhek csökkentését.

Fidesz-frakció

Gazdasági Kabinet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek