Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iráni elnök a nagyhatalmak atomfegyvereinek leszerelését követeli

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a nagyhatalmak atomfegyvereinek leszerelését követelte csütörtökön az atomerőművéről ismert délnyugat-iráni Busehr tartomány lakói előtt beszédet mondva - jelentette az Isna iráni diákhírügynökség.


Dátum: 2006-02-02 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:34.673471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azt szorgalmazzuk, hogy a nagyhatalmak ne csak atom-, de vegyi és biológiai fegyverkészletüket is semmisítsék meg" - jelentette ki az iráni államfő. Ahmadinezsád "robbanásveszélyesnek" nevezte a helyzetet, amelyben "az országok fegyverkezési versenyre kényszerülnek".

"Ahelyett, hogy az oktatást fejlesztenék és a jólétükről gondoskodnának, a gyenge államok kénytelenek hadsereget felállítani védekezésül az ellenség ellen" - szögezte le Ahmadinezsád. "A nemzeti érdekek védelme elsődleges célunk" - tette hozzá.

"Igazságosságra törekszünk a nemzetközi színtéren. Senkinek

nincs joga megsérteni más népek érdekeit" - szögezte le végezetül

Mahmúd Ahmadinezsád.

Az iráni elnök aznap mondott beszédet, amikor a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsa rendkívüli ülésen tárgyal arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja-e az iráni atomprogram kérdését. Irán azt hangoztatja, hogy kizárólag békés, energiatermelési célból kívánja felújítani nukleáris tevékenységét, míg a Nyugat azzal vádolja Teheránt, hogy atomfegyver erőállítására törekszik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek