Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A luxuskormány csak a civileken spórol

A civil szervezetek, a társadalmi önszerveződésben részt vevő emberek végre biztonságos működési feltételeket és kiszámítható finanszírozást akarnak - írja Halász János, a Fidesz kulturális és civil programjának szóvivője csütörtöki közleményében.


Dátum: 2006-02-02 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:35.565903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A civil szervezetek, a társadalmi önszerveződésben részt vevő emberek végre biztonságos működési feltételeket és kiszámítható finanszírozást akarnak. A Medgyessy-Gyurcsány kormány azt ígérte, hogy bővíti a civil szervezetek anyagi forrásait, ám ez az ígéret sem valósult meg; a civil szféra helyzete jelentősen romlott az elmúlt években.

A luxuskormány a közpénzek elköltése során saját reklámozásán, fényűző kiadásain nem, csak a civileken spórol. Tavaly nem fizette ki a civil szervezetek számára már megítélt pályázati pénzeket, erre csak ebben az évben kerül sor, ami további összegekkel rövidíti meg a civilek 2006-os büdzséjét. A Nemzeti Civil Alapprogramnál előírt tartalék- és maradványképzési kötelezettség, a különféle "kezelési költségek" végképp lehetetlen helyzetbe hozzák a társadalmi szervezeteket. Nem fizetnek rendesen a civileknek a minisztériumok sem.

Társadalmi önszerveződésre, az emberek összefogására pedig szüksége van Magyarországnak. Több lehetőséget kell adni a betegekkel, a művészekkel, a környezetvédelemmel, oktatással és számos más alapvető értékkel foglalkozó civil szférának!

Halász János,

a Fidesz kulturális és civil programjának szóvivője

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek