Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Programszóvivők ismertetik a Fidesz programját

Programszóvivői rendszert alakított ki a Fidesz, a kampány időszakában kijelölt politikusok mutatják be a párt már elkészült programjának szakterületeit - mondta el az MTI-nek Deutsch-Für Tamás, frakcióvezető-helyettes.


Dátum: 2006-02-02 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:38.455549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kijelöltük azokat a politikusokat - döntő részben parlamenti képviselőket, szakmai műhelyek vezetőit, képviselő-jelölteket - akik a választásokig hátralévő időben a szövetség programját a nyilvánosság előtt fogják megjeleníteni - fogalmazott. Mint mondta, elkészült, de még folyamatosan csiszolni kell a Fidesz programját, amely két szempontból is olyan, ami még nem volt a rendszerváltás óta. Egyfelől ez nem egy párt, hanem több egymással szoros szövetségben együttműködő politikai szervezet közös programja, másrészt a szerkezeti felépítésében is újdonságot hoz - közölte Deutsch-Für Tamás, hozzátéve, hogy február végén, március elején vehető majd kézbe a program, amelyet szövetségi tanácskozáson fogadnak majd el.

A politikus még annyit árult el: a program olvasmányossága, kézbevehetősége miatt a pártprogramok iránt nem túl nagy fogékonyságot mutató emberek érdeklődésére is számítanak. A programszóvivők közül például Répássy Róbert, frakcióvezető-helyettes a jogi ügyekkel foglalkozik, Nógrádi Zoltán az uniós fejlesztési program felelőse, Varga Mihály alelnök, volt pénzügyminiszter pedig a gazdasági ügyeket kommunikálja. Tállai András az adóügyek, Sió László pedig az oktatási ügyek programszóvivője.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek