Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Embertelen és tisztességtelen a nyugdíjasok riogatása

A kiszolgáltatott és rossz anyagi helyzetben lévő nyugdíjasokat azzal riogatni, hogy veszélybe kerülhet a nyugdíjak kifizetése, ha a Fidesz csökkenti a társadalombiztosítási járulékot, embertelen és tisztességtelen politika - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke csütörtökön Dusnokon.


Dátum: 2006-02-02 20:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:39.035363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A társadalombiztosítási járulék csökkentés és a nyugdíjak biztonsága között pontosan ellentétes az összefüggés, mint amivel a szocialisták riogatják a nyugdíjasokat - mondta a politikus a 3.500 lakosú Bács-Kiskun megyei település zsúfolásig megtelt művelődési központjában tartott lakossági fórumon, ahol közel négyszázan hallgatták. A képviselő példaként a Fidesz-kormány idején bevezetett járulékcsökkentés pozitív hatásait említette; a munkahelyek száma nőtt, és nem csökkentek a társadalombiztosítási alapok. Most 60-70 ezerrel nő a munkanélküliség, tehát hozzá kell fogni a radikális járulék- és adócsökkentéshez - jelentette ki Kövér László. A politikus szerint a 2002-es választások után az ország négy év alatt sokkal rosszabb helyzetbe került, mint amilyenben előtte volt. Találtak 320 milliárd forintot a kasszában a kormányváltáskor, majd azt mondták, többet, igazságosabban, jobban - mondta a politikus. Jó lenne, ha azt mondhatnánk, hogy az MSZP jól dolgozott, csak mi még jobban akarunk kormányozni. Ezzel szemben tönkretették az országot - szögezte le. Hozzátette: Ebből nem négy, hanem negyven évre elég volt. A jövőről szólva kiemelte, hogy olyan gazdaságpolitika kell, ami a magyar vállalkozóknak ad kedvezményeket. A vállalkozókról ne azok az emberek jussanak önöknek eszébe, akik kétes ügyletekkel lettek milliárdosok, hanem azok a kis- és középvállalkozók, akik a hazai munkavállalók többségének adnak hazánkban munkát - mondta. Megjegyezte: az MSZP egyformán támogatja a hazai kis- és közepes vállalkozásokat; most senki nem kap semmit.

A hadsereggel kapcsolatban azt mondta, hogy rengeteget költünk rá, de nem tudná megvédeni hazánkat. A légierőnek több tábornoka van, mint ahány repülőgépe - fűzte hozzá. Szavai szerint, ha már hivatásos hadseregünk van, annak ütőképesnek és jól felszereltnek kell lennie.

A választmány elnöke bemutatta a Bács-Kiskun megye 7-es, Kalocsa központú választókerületében induló Bagó Zoltánt, a Fidelitas alelnökét. A 31 éves képviselőjelölt jogi egyetemet végzett a heidelbergi egyetem jogi fakultásán, majd Brüsszelben tanult, ahol európai uniós közigazgatási szakvizsgát tett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek