Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics Tibor: Magyarország napról napra értékelődik le

Magyarország ma napról napra értékelődik le a nemzetközi piacon; jól mutatják ezt a külföldi elemező cégek véleményei, de a befektetők is egyre inkább úgy tekintenek az országra, mint labilis, nem egészen megbízható partnerre - mondta Navracsics Tibor sajtótájékoztatón, csütörtökön este Várpalotán.


Dátum: 2006-02-02 20:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:39.325697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöki kabinetjének vezetője szerint ki kell törni ebből a helyzetből, s a "2006. májusában újonnan megalakuló polgári kormány egyik első feladata az lesz, hogy ne a zsugorodás, hanem a bővítés irányában kitörjön ebből a helyzetből". Mint mondta, ezért indítványozták a tb-járulék 29 százalékról 19-re való csökkentését, s általában a vállalkozói adóterhek mérséklését. Navracsics Tibor szerint a szocialisták által 2002-ben ígért 400 ezer új munkahellyel szemben ma ugyanennyi állástalan van, s a felmérések szerint további 300 ezer ember munkát keres, vagy alkalmilag dolgozik csak. Hangsúlyozta: 700 ezer embernek nincs munkája az országban, viszont ugyanennyire tehető a vállalkozók száma is. Mint mondta, ha "a következő ciklusban a terhek csökkentése révén minden vállalkozó eggyel több munkahelyet tud teremteni, akkor gyakorlatilag megteremtjük a teljes foglalkoztatottságot".

A Fidesz politikusa hangsúlyozta: a teljes foglalkoztatás jegyében mindenki "az érdemei alapján mérettessék meg, s ne a spekuláció, hanem a munka jelentse a jövedelem alapját és a gazdagodás esélyét". Navracsics Tibor szerint az adózásban és az otthonteremtési támogatás területén, de az oktatásban is azokat az értékeket és intézkedéseket kell megvalósítani, amelyek könnyebbé teszik a családok életét. Megjegyezte: elsősorban a családi adózásra való áttérés lehetőségére, illetve az otthonteremtési program újra indítására gondolt.

Navracsics Tibor a sajtótájékoztatón bemutatta a Várpalota-Zirc választókerület fideszes parlamenti képviselő-jelöltjét, Talabér Márta berhidai szociálpedagógust. A Fidesz elnöki kabinetfőnöke elmondta: a korábbi jelölt, a választókerületben jelenleg is országgyűlési képviselő Gyapay Zoltán - aki 1998-ban és 2002-ben is egyéni mandátumot szerzett -, egészségügyi okokra hivatkozva szerdán lemondott a képviselőjelöltségről.

Navracsics Tibor - Talabér Mártát bemutatva - hangsúlyozta: a fiatal nő tagja a berhidai képviselő-testületnek és nyolc éve a megyei közgyűlésnek is. 1998-2002 között a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke volt.

Talabér Márta a sajtótájékoztatón elmondta: várpalotai-zirci választókerületben a legégetőbb gondnak a nagymérvű munkanélküliséget tartja. Megjegyezte: január utolsó napján állították például le az inotai alumíniumkohót, s ezzel 290 dolgozó munkahelye szűnt meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek