Egyelőre nem fenyegetik nemzetközi szankciók Teheránt
A Biztonsági Tanács (BT) elé utalhatja az iráni atomdossziét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), de nemzetközi szankciók egyelőre nem fenyegetik Teheránt a határozattervezet szerint, amelyről pénteken - kétnapos vita után - szavaz a kormányzótanács bécsi székhelyén.
Dátum: 2006-02-03 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:41.691865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A határozati javaslat szerint, amelyet az EU nevében Nagy-Britannia, Franciaország és Németország terjesztett elő, a NAÜ kezdeményezi, hogy az iráni atomprogram kérdéskörét terjesszék a Biztonsági Tanács elé, és felszólítja Iránt az urándúsítással kapcsolatos minden tevékenysége újbóli leállítására, valamint arra, hogy működjön együtt maradéktalanul az ügynökséggel.
Hétfőn Londonban a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának, valamint Németországnak a képviselői már megállapodtak abban: megbízottaik Bécsben támogatják, hogy a NAÜ vonja be a BT-t az iráni atomprogram körüli vitába, de mint kiszivárgott, a határozattervezetben nem követelnek nemzetközi büntetőintézkedéseket Teheránnal szemben.
MTI - fideszfrakcio.hu