Az önkormányzatoknak sűrűbbre kell szőniük a szociális hálót
A házi betegellátás és az idősek napközbeni kulturált ellátási rendszerének kiépítését nevezte a következő években a fővárosi nyugdíjasokat érintő egyik legfontosabb önkormányzati feladatának a polgári összefogás budapesti listavezetője kedden, Budapesten.
Dátum: 2002-10-01 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:42.047400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Katona Kálmán és Nagy Gábor Tamás, a választásokon újrainduló I. kerületi fideszes polgármester az ENSZ idősek világnapja alkalmából látogatott el az egyik budavári nyugdíjasok napközi otthonába.
A két politikus egyetértett abban, hogy az időskor méltóságának megteremtése közösségi feladat, ezért fővárosi és kerületi szinten egyaránt ki kell dolgozni a nyugdíjasok ellátásának számos új formáját.
Katona Kálmán szavai szerint az önkormányzatoknak a szociális hálót sűrűbbre kell szőniük annak érdekében, hogy a polgári értékrendnek megfelelően a megélhetéshez szükséges támogatást az időseknek ne kelljen külön kérniük.
Nagy Gábor Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy az új idősotthonok megteremtésén túl szükség van egy olyan pályázati keret létrehozására is, amely a nyugdíjasok számára lehetőséget biztosít különböző közösségi programokban való részvételre.
MTI - fidesz.hu