Új frakcióvezetőjük van az amerikai republikánusoknak
A képviselőház republikánus párti frakciója John Boehner ohiói törvényhozót választotta meg új vezetőjének a texasi kampányfinanszírozási jogszabályok megsértésével vádolt Tom DeLay helyett, aki nemrég mondott le a tisztségről.
Dátum: 2006-02-03 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:42.041153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A republikánus párti képviselők 122 szavazattal 109 ellenében választották meg az 56 éves konzervatív politikust, aki eddig az oktatási bizottságot vezette.
Az előző frakcióvezető, a többségi képviselőcsoport "erős embere", Tom Delay ellen Texasban per indul illegális kampányfinanszírozás és pénzmosás vádjával.
John Boehner legfőbb vetélytársa a posztért Roy Blunt ügyvezető frakcióvezető volt, aki azért maradt alul, mivel DeLay szövetségese volt, akitől a republikánus párti képviselők el akarnak határolódni. DeLayt régi szálak fűzték Jack Abramoffhoz, a frakció vezetőihez bejáratos kongresszusi lobbistához, akinek a botránya veszélyeztetheti a párt őszi választási esélyeit.
Abramoff január elején bűnösnek vallotta magát csalás és megvesztegetés vádjában és az ügyészekkel kötött vádalku értelmében segít felgöngyölíteni a korrupció szálait. A lobbista pénzadománnyal, külföldi utazással és pazar lakomákkal vásárolta meg a törvényhozók politikai jóindulatát. A botrányban az igazságügyi tárca húsz személy - képviselők és képviselők munkatársai - ügyében vizsgálódik.
A láncdohányos Boehner sajtóhírek szerint dohányipari cégek kedvenc politikusa, kampányainak legnagyobb támogatói. Boehner nem utalta át jótékonysági szervezetek számlájára azokat az adományokat, amelyeket az Abramoff által képviselt indián törzsektől kapott, noha a botrány kibontakozásával néhány pártbeli képviselőtársa így járt el. Abramoff kaszinóműködtetési engedélyek kijárását ígérve jelentős összegekkel rövidített meg több indián törzset is.
A magát reformernek valló Boehner tapasztalt, dörzsölt, gyakorlatias politikus hírében áll, a párt szellemének, a távlatokban való gondolkodásnak a megújítását ígérte, illetve azt, hogy a frakció a népet foglalkoztató fontos dolgoknak szenteli magát.
MTI - fideszfrakcio.hu