Víz nyomát mutatták ki a Tempel 1 üstökösön
Fagyott víz nyomát mutatta ki a Tempel 1 üstökösön a Deep Impact amerikai űrszonda, amely július 4-én csapódott be az égitestbe - közölték az űreszközt irányító szakemberek a Science című tudományos magazin csütörtöki internetes hírportálján.
Dátum: 2006-02-03 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:42.325242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az űrszonda egyik egysége a nyáron azért vágódott az üstökösbe, hogy a "kozmikus karambol" következtében a világűrbe került anyagmennyiséget vizsgálva a csillagászok következtetni tudjanak az égitest anyagi összetevőire. Eközben a Deep Impact közeli fényképeket is készített az üstökösről.
Mint Peter Shultz a program egyik résztvevője leírta: a Tempel 1-en három helyen terül el három vékony jégtakaró.
A kutató felhívta a figyelmet arra: ezzel kiderült az is, hogy az üstökösen a földi értelemben vett élet két fontos összetevője, a víz és a szén jelen van. Ez abból a szempontból is fontos felfedezés, hogy egyes elméletek szerint néhány milliárd éve egy Földbe becsapódott üstökös juttathatta el az élet kialakulásához szükséges vegyületeket bolygónkra.
MTI - fideszfrakcio.hu