Magas szintű katonai tárgyalásokról állapodott meg a két Korea
Magas szintű katonai tárgyalásokról állapodott meg pénteken a két Korea - jelentette be a dél-koreai országegyesítési minisztérium. A tábornoki szintű megbeszélésekről, amelyekre közel két évenem volt példa Észak- és Dél-Korea között, a demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban állapodtak meg a felek egy munkatalálkozón.
Dátum: 2006-02-03 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:43.283686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2004 júniusa után várhatóan idén február végén vagy március elején ülnek tárgyalóasztalhoz a katonai delegációk. A legutóbbi, második ilyen jellegű megbeszélésen ugyan megállapodtak a harmadik fordulóról, de végül felfüggesztették a tárgyalásokat, mert Észak-Korea bírálta a minden évben megtartott amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatokat, amelyeket Phenjan az
ellene való háborús készülődésnek tekint.
A két Korea között 1953 óta csupán tűzszüneti megállapodás van, békeszerződés nem született a koreai háború befejezése után 53 évvel sem. A kettészakított ország két felének kapcsolatai azonban jelentősen javultak a Kim Dzsong Il észak-koreai vezető és Kim De Dzsung dél-koreai elnök 2000-ben tartott csúcstalálkozója óta, és ezen nem változtatott az észak-koreai nukleáris programmal kapcsolatos nemzetközi válság sem.
MTI - fideszfrakcio.hu