Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mégis kap pénzt a Palesztin Hatóság?

Izrael várhatóan felszabadítja a jövő héten a Palesztin Hatóságnak járó pénzeket, amelyeket a Hamász szélsőséges iszlám szervezet választási győzelme után fagyasztottak be - írta pénteki számában a Háárec izraeli napilap.


Dátum: 2006-02-03 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:45.599326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap úgy értesült, hogy izraeli védelmi illetékesek vasárnap ilyen értelmű javaslatot tesznek Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnöknek, mondván, "Izrael érdeke, hogy a Palesztin Hatóság biztosítani tudja az alapvető közszolgáltatásokat" Ciszjordániában és a Gázai övezetben.

Izrael múlt vasárnap jelentette be, hogy február 1-től befagyasztja azokat az adó- és vámbevételekből származó összegeket, amelyeket minden hónap elején átutalnak a Palesztin Hatóságnak, mert attól tart, hogy a pénz, amely általában 40-50 millió dollár körül mozog havonta, terrorista elemek kezébe kerül. Ennek értelmében a szerdán esedékes átutalás elmaradt.

Ahmed Korei leköszönő palesztin kormányfő csütörtökön közölte: a Palesztin Hatóság kapcsolatba lépett több arab országgal, hogy pótolják az izraeli befagyasztás miatt kieső pénzeket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek