Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Balaton és a Nemzeti Fejlesztési Terv

Az európai uniós csatlakozást követő első három évben a 750 milliárd forint közösségi támogatásnak köszönhetően 1100-1600 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Magyarországon; ennek 2,6 százaléka lehet balatoni beruházás - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT)ügynöksége által szervezett első térségi egyeztető tanácskozáson, hétfőn Gyenesdiáson.


Dátum: 2002-10-01 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:42.378242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Péterffy Ilona, a BFT ügynökségének munkatársa elmondta: 500 milliárd forintot a Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósítására, 250 milliárdot pedig a közlekedési és környezetvédelmi beruházásokra kap az ország az unió különböző pénzügyi alapjaitól. Ezek az összegek megkétszereződnek az állami, önkormányzati és vállalkozói hozzájárulásokkal - tette hozzá.

Beszámolt arról is: a csatlakozás után megvalósuló fejlesztésekhez a Balaton-vidéken eddig 260 ötletet és kidolgozott elképzelést gyűjtöttek össze. A régiós fejlesztési elképzelések 90 százaléka a helyi önkormányzatoktól származik, és csak többi a vállalkozóktól.

Ennek okát a szakember abban látja, hogy a vállalkozók óvatosak, üzleti érdekből nem akarják elárulni, mire készülnek a következő években.

A negyedmillió lakosú, 164 - somogyi, veszprémi, zalai - település által alkotott, tervezési régióként is működő balatoni kiemelt üdülőkörzet önkormányzatai és vállalkozói elsősorban turisztikai beruházásokat terveznek, de környezet- és tóvédelmi fejlesztések is szerepelnek az uniós segítséggel megvalósítható elképzelések között.

Az idegenforgalmi elképzelések között például szálláshely-bővítés, strandépítés, műemlék-helyreállítás, lakópark-létesítés, sétaút és liget kialakítása szerepel.

A helyi környezetvédelmi tervek zöme a szennyvíz- és csapadékvíz elvezetésével, valamint az ivóvíz biztosításával foglalkozik. De támogatásra számíthatnak azok az elképzelések is, amelyek megvalósulása esetén a tóparton elterjednének a kempingeket meleg vízzel ellátó napkollektorok.

A fejlesztési tervek között szerepel a tóvíz minőségének és mennyiségének a megóvása is.

A siófoki székhelyű Balaton Fejlesztési Tanácsot a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatala bízta meg a VÁTI által összeállított, 2004-2006-ra vonatkozó országos fejlesztési stratégia társadalmi vitájának a magyar tenger térségében való megszervezésére.

A BFT ügynöksége a gyenesdiásival kezdte meg az egyeztetések sorát. A következő hetekben Siófokon és Révfülöpön tartanak hasonló fórumot a környező kistérségek önkormányzatainak, vállalkozásainak és civil szervezeteinek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek