Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Álgrafológiai elemzés képviselőkről

Elhatárolódott a Grafológiai Intézet az Index internetes újságpolitikusok kézírásáról közölt elemzéseitől, amelyek a szakma hamis, torz képet festenek az érintettekről, és adatvédelmi szempontból is aggályosak.


Dátum: 2006-02-03 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:45.905021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kende Péter Orbán Viktorról szóló könyve megihlette az Index munkatársait is, akik mint írják "kamu grafológiai elemzéseket" készítettek és készíttettek nyolc országgyűlési képviselőről kötelezően kézzel írt vagyonbevallások alapján.

Az áltudományos elemzések azonban a szakma nemtetszését váltották ki, a Grafológiai Intézet közleményében határolódik el a "hamis, torz képet festő" cikktől, amely "kárt okoz az elemzés alanyainak és az íráselemzés képviselőinek".

A szervezet ügyvezetője állásfoglalásában megemlíti, hogy a szakma szigorú etikai szabályait sérti, hiszen egy kézírást, csak készítője hozzájárulásával lehet elemezni. A cikkben mások mellett Orbán Viktorról, Lendvai Ildikóról és Magyar Bálintról közöltek különböző megállapításokat kézírásuk alapján.

Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek