Eltűnt egy tengerjáró hajó a Vörös-tengeren
Eltűnt a radarernyőkról egy tengerjáró hajó a Vörös-tengeren, 1300 emberrel a fedélzetén - közölték pénteken egyiptomi tengerészeti tisztviselők. Helikopterekről holttesteket találtak Szafaga egyiptomi város partjainál.
Dátum: 2006-02-03 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:47.355939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szalám 98 nevű hajót röviddel azután veszítették el a radarok, hogy csütörtök este elhagyta a nyugat-szaúdi Duba kikötőjét - mondták név nélkül szuezi tisztviselők. Ugyanakkor emberekkel teli mentőcsónakokat véltek felfedezni annak a helynek közelében, ahol a hajót utoljára látták.
A hajónak, amely az esz-Szalám egyiptomi társaság tulajdona, helyi idő szerint pénteken hajnali 3 órakor kellett volna megérkeznie az egyiptomi Szafaga kikötőjébe. A Szalám utasainak többsége egyiptomi, aki a feltételezések szerint a mekkai zarándoklatról indult haza. A hajó továbbá 22 személygépkocsit és 16 kamiont is szállított.
Egyiptomi és szaúdi mentőhajók, valamint helikopterek indultak a szerencsétlenül járt hajó felkutatására.
MTI - fdieszfrakcio.hu