Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

1300 embert szállító hajó tűnt el a Vörös-tengeren

Eltűnt a radarernyőkről egy 1300 embert szállító hajó a Vörös-tengeren a radarok képernyőjéről - jelentették be az egyiptomi hatóságok pénteken. A hajó csütörtök este 7 órakor indult el a szaúd-arábiai Duba kikötőjéből, nem sokkal ezután vesztették nyomát.


Dátum: 2006-02-03 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:48.210679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint arról az AP is beszámol, a hajónak pénteken, hajnali 3 órakor kellett volna megérkeznie az Egyiptom déli partjainál fekvő Szafaga kikötőjébe. Egy szuezi tisztviselő az amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a hajóval minden kapcsolatot elvesztettek annak indulása után.

Az ABC hírtelevízió úgy értesült, emberekkel teli mentőcsónakoklat láttak azon a helyen, ahol a Salaam 98-cal megszakadt a kapcsolat.

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek