Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korrupciógyanú Nagykanizsán

A Thury laktanya 5 hektáros területének novemberi meghirdetése óta több alkalommal megkértük már a városvezetést, hogy legyen szíves és válaszoljon a korrupció látszatát is felvető értékesítési folyamattal kapcsolatos kérdéseinkre - jelentette ki dr. Csákai Iván, a Fidesz nagykanizsai városi frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján - számol be a nagykanizsa.fidesz.hu.


Dátum: 2006-02-03 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:48.800638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Csákai Iván elmondta: sajnos a mai napig nem kaptak választ a kérdéseinkre, ezért a Fidesz azt javasolja a közgyűlésnek, hogy állítson fel a helyzet tisztázása végett egy vizsgálóbizottságot. Ugyanis a gyanús, tisztázatlan kérdések sokasága mindenképpen indokolttá teszik a vizsgálat lefolytatását.

- Indítványunk szerint - hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes -, többek között az alábbi kérdésekre kell választ adnia a vizsgálóbizottságnak:

1. A város vezetői első körben 373 millió forintos áron szerették volna eladni az 5 hektáros területet. Amennyiben ezen az áron elkelt volna a Thury-laktanya szóban forgó része, akkor 177 millió Ft kár érte volna a várost és természetesen a nagykanizsaiakat. Miért akarta a városvezetés gyanúsan olcsón eladni az ingatlant, kinek állt ez érdekében?

2. Miért nem vette figyelembe a szakértők véleményét, akik 600 millió forint körüli árat határoztak meg?

3. A Fidesz tiltakozásának hatására (és talán a nyilvánosságtól való félelmükben) 466 millió Ft összegre emelte fel az MSZP és az SZDSZ a kikiáltási árat pár nap alatt. Miként lehetséges az, hogy 373-ról 466 millió Ft-ra, azaz 93 millió Ft-tal hirtelen megnőtt a terület értéke néhány nap alatt?

4. Ha minden rendben volt az első alacsonyabb árral, akkor miért kellett azt megemelni?

5. Miért adták el az alacsonyabb - 466 millió Ft - ajánlatot tett cégnek az ingatlant, hiszen ezzel a döntéssel 84 millió forintot húztak ki a nagykanizsaiak zsebéből, és tettek bele valakiébe!

- Miért nem az időközben új és magasabb 550 millió forintos ajánlatot tevő cégnek adták el a területet, hiszen bankgaranciája az első ajánlattevőnek sem volt!

Őszintén bízunk abban, hogy a közgyűlésben többségben lévő szocialista és szabaddemokrata képviselőknek és a város vezetésének nincs takargatnivalója, s támogatni fogják kezdeményezésünket - zárta mondandóját dr. Csákai Iván.

nagykanizsa.fidesz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek