Környezetvédelmi minisztérium miatt késik a kármentesítés
A debreceni önkormányzat mihamarabbi választ vár a helyi repülőtér talajszennyeződésének felszámolására benyújtott pályázatával kapcsolatban a környezetvédelmi minisztériumtól, mivel a munkálatok további késése visszafordíthatatlan környezeti károkat okozhat - mondta Pajna Zoltán, a város alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-02-03 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:50.334908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városvezető elmondta, a pályázat elbírálását 2005 szeptember végére várták, de azóta sem kaptak értesítést a minisztériumtól az uniós program keretében meghirdetett pályázat eredményességével kapcsolatban.
Hozzátette: januárban viszont a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium európai uniós alapokért felelős helyettes államtitkára levélben arról tájékoztatta a város vezetőit, hogy a pályázat elbírálása során jogi problémák merültek fel. Nem tisztázott ugyanis az a kérdés, hogy a magyar állam kapott-e a szovjet csapatok kivonulásakor jóvátételt a szennyezés elismeréseként.
Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a debreceni repülőtér területén, amely 1991-et megelőzően szovjet katonai repülőtér volt, a környezeti vizsgálatok jelentős szénhidrogén szennyezést mutattak ki.
Hangsúlyozta: Debrecen saját erőből nem tudja biztosítani a kármentesítésre tervezett 869 millió forintot, amely a már benyújtott pályázat sikere esetén 100 százalékos támogatásként biztosítva lenne.
Elmondta azt is, az önkormányzat eddig összesen 104 millió forintot költött a szennyezés megszüntetésére, és idén költségvetése környezetvédelmi alapjából 10 millió forintot különített el erre a célra. Emellett az elmúlt években a reptér talajában rejlő mintegy 820 köbméter gázolajból, illetve kerozinból 450 köbmétert termeltek ki, de a munkálatok egyre nehezebbek, mivel a talajvízzel egyre mélyebbre kerül a szennyezés. Szükség lenne közel 25 köbméter föld cseréjére is a területen.
A szennyezés felszámolása Pajna Zoltán nemcsak a debreceni önkormányzat feladata, illetve kötelessége, hanem az államé is, mivel az 2002-ben egy 17 hektáros területet vásárolt meg a repülőtéren.
MTI - fideszfrakcio.hu