Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyermeknevelés teljes értékű munka

A családról való gondoskodást, a gyermeknevelést teljes értű munkának kell tekinteni - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a Fidesz női kampányának nyitórendezvényén pénteken, Budapesten.


Dátum: 2006-02-03 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:52.440259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Rá kell ébreszteni az embereket és elsősorban a nőket, hogy családvállalással, gyermekek nevelésével, az idős nemzedékről való gondoskodással az ország jövőjének ugyanolyan értékteremtő szolgálatot tesznek mint a munkahelyen, ezért ezt a feladatot teljes értékű munkának kell tekinteni" - mondta a politikus a Fidesz Nők a nőkért című rendezvénysorozatának első állomásán, amelyet az Európa hajón tartottak, mintegy ötszáz ember részvételével.

A Fidesz alelnöke elmondta: vissza kell adni a klasszikus női tevékenységek rangját, és ki kell mondani, hogy a hagyományos női szerepkör nagyon sok munkával jár. Nem maradhat életképes egy olyan ország, amelyből hiányoznak a női értékek és tulajdonságok: a szolidaritás, az együttérzés, az önfeláldozás, a gondoskodás és a feltétlen szeretet - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó.

A rendezvényen Schmittné Makray Katalin, olimpiai ezüstéremes tornász, Schmitt Pál Fidesz-alelnök felesége is felszólalt, s elmondta: kéthónapos országjárásuk során a családok helyzetéről, problémáiról akarnak beszélgetni a nőkkel, meghallgatva a véleményüket.

A rendezvényen - amelyet fogadás követett - több előadóművész is fellépett, többek között Bánffy György, Balázs Péter és a Esztergályos Cecília színművész és Pitti Katalin operaénekes. A közönség soraiban foglalt helyet Schmitt Pál, valamint a Fidesz több képviselőnője, így Mátrai Márta, vagy Bernáth Ildikó, de megjelent Temesvári Andrea teniszező, és Balázs Fecó zenész is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek