Keresztény felelősséggel a nemzetért
Aktuális foglalkoztatáspolitikai kérdésekről tartott előadást pénteken este Békésen Harrach Péter, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Keresztény Közéleti Akadémia által szervezett országjáró körút második állomásán.
Dátum: 2006-02-03 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:56.301375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma Magyarországon négyszázezer olyan ember él, aki szeretne dolgozni, de nincs rá lehetőség, s 300 ezer, aki csupán alkalmilag kap munkát. Egy további réteg pedig arra rendezkedett be, hogy segélyekből éljen. Ezen a helyzeten munkahelyteremtéssel kell változtatni, ehhez az első lépés pedig a járulékok csökkentése, melyet a Fidesz javasolt - mondta Harrach Péter.
A polgári oldal által megkérdezett kis- és középvállalkozók elmondása szerint a munkahelyteremtést leginkább gátló tényező ma a járulékok magas mértéke. Ezek csökkentése után következhet az a közgondolkodást befolyásoló folyamat, mely felélénkíti és kifehéríti a gazdaságot - fogalmazott az Országggyűlés alelnöke az "Keresztény felelősséggel a nemzetért" címet viselő rendezvényen. Az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: külön figyelmet érdemel az 50 éven felüliek és a pályakezdők munkanélkülisége, ami különösen aggasztó jelenség. A mai individualizálódó világban erősíteni kell a közösségek, a családok, civil szervezetek, egyházak moráljavító szerepét, ezért is fontosak az olyan rendezvények, mint a keresztény értelmiségiek által szervezett országjáró körút - mondta Harrach Péter.
MTI - fideszfrakcio.hu