Közbeszerzés nélküli egészségügy
Meglepően kevés alkalommal írnak ki közbeszerzési pályázatot az egészségügyben, s így nem használják ki az ebben rejlő megtakarítási lehetőségeket - állapította meg a GKI-Egészségügy-kutató Intézet (GKI-EKI) Kft. Noha törvény írja elő, hogy mekkora értékű beszerzésnél kötelező a versenyeztetés, az intézmények ezt megkerülhetik, ha többször, kisebb tételben vásárolnak - mutat rá a Magyar Nemzet.
Dátum: 2006-02-04 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:59.797323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségügy beszerzéseinek 5,7 százalékában hirdettek versenyt a beszállítók között, akik összesen 45,9 milliárd forint értékben kaptak megbízást. Ez igen kis arány az országos 21,8 százalékhoz képest - állapította meg az intézet. A közbeszerzések 53 százalékát egyébként öt cég nyerte meg tavaly. A közbeszerzésekben a legnagyobb arányt az építés, a felújítás képviseli, majd a gyógyszerek és az orvosi eszközök következnek. Érdekes, hogy ennek ellenére a teljes kórházi gyógyszerbeszerzésnek csak 6,9 százalékában élnek az intézmények a versenyeztetés lehetőségével. A gyógyszerközbeszerzések 42,6 százalékát egyébként egyetlen cég nyerte el.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu