Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál a nyugdíjasok védelmében

Schmitt Pál, a polgári oldal által támogatott független főpolgármester Nyugdíjas szervezetek képviselőivel találkozott az idősek napja alkalmából. Köszöntőjében elmondta: feladatának érzi, hogy mindenkivel törődjön, 60 éven felüliként pedig tudja, nehéz időszak áll a jelenlegi idősek mögött.


Dátum: 2002-10-01 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:43.730043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy vélekedett, hogy a város biztonságával jobban kell törődni, mert az idősek talán legnagyobb problémája, hogy a biztonság eddig el volt hanyagolva. A főpolgármester-jelölt kritikával illette Budapest levegőminőségét, a zöld terület csökkenését és az európai színvonal alatti szemétkezelési rendszert is.

Schmitt Pál szerint ma Budapesten egy kőbányai lakótelepen született gyerek várható élettartama 10 évvel kevesebb a II. kerületben született gyerekénél, és Pesten lényegesen nagyobb a csecsemőhalandóság, mint Budán.

- Ha rám esik a választás, és ebből le tudok faragni, már jól végeztem a munkámat - mondta. A politikus véleménye szerint az elmúlt 12 év alatt "nem nyúltak" a város közlekedésének struktúrájához. - Integrált közlekedési rendszer kell. Védeni kell a buszsávokat és a parkolás sem megoldott, holott naponta 230 ezer autó jön be a fővárosba és 45 ezer teherautó szállít árut - vélekedett a jelölt. Úgy vélte: az adottságokhoz képest nem fejlődött a budapesti közlekedés sem. Schmitt Pál kifejtette, hogy az előretekintéshez a hasonló lakosság- és kerületszámmal rendelkező Bécset kellene alapul venni, ahol 10 évvel tartanak Budapest előtt nemcsak a fogyasztói szokásokban, hanem a közlekedésben is. A politikus metrópártinak vallotta magát: a metróépítést szükségesnek tartja, mert a felszíni közlekedést tehermentesíteni kell. Előadása végén hangsúlyozta: bár a polgári pártok támogatják, ő listán nem szereplő független jelölt, aki függetlenként, eddigi pályafutása alatt is együtt tudott működni a különböző kormányokkal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek