Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felgyújtották Dánia szíriai nagykövetségét

Az európai lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt felháborodott tüntetők százai megrohamozták, és lángra lobbantották szombaton Damaszkuszban a dán nagykövetségnek otthont adó épületet.


Dátum: 2006-02-04 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:02.155489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A chilei és svéd képviseletnek is helyt adó épületben súlyos károk keletkeztek. Tiltakozók naponta ülősztrájkot tartottak a szíriai dán követség előtt azóta, hogy az iszlám vallásalapító prófétáról készült gúnyrajzok megjelentek egy dán lapban, s azután egy sor további európai újságban. Szemtanúk szerint a szombati tüntetés is békésen indult, de idővel a tiltakozók dühe megnőtt, áttörték a rendőrök alkotta válaszfalat, kövekkel hajigálták, s meggyújtották az épületet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek