Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magosz: A kormány nem hallgatja meg a gazdákat

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezet Szövetsége (Magosz) programot dolgozott ki a termelők támogatása érdekében - közötle az Info Rádió.


Dátum: 2006-02-04 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:03.626509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezet elképzeléseit a Fidesszel osztotta meg, ám a kormánynak nem küldték el, mivek úgy vélik, eddig sem hallgatták meg őket.

A Magosz elnöke, Jakab István az Info Rádiónak nyilatkozva kiemelte: programjukban a termőföld, a szövetkezés és a mezőgazdasági intézményrendszer jövőjével, a források elnyerésével és a magyar gazdák hatékony képviseletével foglalkoznak.

Info Rádió - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek