Bush szerint a világ nem engedi meg, hogy Iránnak atomfegyverre legyen
A világ nem fogja megengedni, hogy Irán atomfegyver birtokába jusson - hangoztatta George Bush amerikai elnök szombaton, miután a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) úgy döntött, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT) fordul Teherán vitatott atomprogramjának ügyében.
Dátum: 2006-02-05 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:04.888467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A NAÜ kormányzótanácsa az Európai Unió kérésére fogadta el az ügynek a BT elé viteléről szóló határozatot, amelyben azonban nem kezdeményezett büntetőintézkedéseket Iránnal szemben. A 35 ország képviselőiből álló kormányzótanács nagy többséggel fogadta el az Egyesült Államok által is támogatott határozati javaslatot.
Bush elnök texasi birtokáról kiadott közleményében hangsúlyozta: "ez a fontos döntés azt a világos üzenetet küldi az iráni rendszernek, hogy a világ nem fogja megengedni, hogy az iráni rendszer atomfegyver birtokába jusson".
Az amerikai elnök egyúttal kiemelte, hogy a NAÜ-döntés nem az iráni atomprogram körüli vita diplomáciai rendezésének a végét, hanem inkább egy olyan "élénk diplomáciai erőfeszítés kezdetét" jelenti, amelynek célja megakadályozni, hogy Irán atomfegyvert állítson elő.
Előzőleg Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter közleményben reményét fejezte ki, hogy Irán "jól figyel majd erre a világos üzenetre". Hangsúlyozta azt is, hogy a nemzetközi közösség nem marad tétlen szemlélő, ha Teherán tovább halad előre az atomfegyver előállítására való képesség megteremtéséhez vezető úton.
Irán több fronton is elutasította a NAÜ határozatát: felmondta az atomsorompó szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét - amely a NAÜ számára lehetővé tette az iráni atomlétesítmények előzetes bejelentés nélküli ellenőrzését -, és többek között bejelentette az urándúsítás felújítását.
MTI - fideszfrakcio.hu