Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vita a zárszámadásról

A tavalyi büdzsé zárszámadásának részletes vitájában, Varga Mihály a polgári kormány pénzügyminisztere a hatalmi arrogancia döbbenetes példájának nevezte, hogy négy szocialista képviselő olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely - mint mondta - egy politikai nyilatkozat. A fideszes képviselő szerint a zárszámadási viták elmúlt 12 évben kialakult szokásrendjét rúgja fel a módosító indítvány, amely "a 2001-es költségvetési évvel kapcsolatos súlyos elmarasztalásokat" fejez ki.


Dátum: 2002-10-01 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:44.028401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály felszólította MSZP-s képviselőtársait, hogy vonják vissza a javaslatot, ellenkező esetben - mint mondta - a Fidesz-frakció a köztársasági elnökhöz fordul azzal, hogy előzetes normakontrollt kérjen és az Alkotmánybíróság döntsön az ügyben. A módosító indítványt sem a kormány, sem pedig a bizottságok nem támogatták. Gyapay Zoltán fideszes honatya azt indítványozta, hogy az Országgyűlés december 31-ig 3,6 milliárd forintot engedjen el a Várpalota és térsége környezetvédelmi rehabilitációs programban részt vevő önkormányzatoknak. A képviselő hozzátette: hét önkormányzat halad a csőd közeli helyzet felé az állam által 1995-ben rájuk erőltetett szerződés miatt. Varga Mihály, Veres János szocialista képviselő azon módosítási javaslatai ügyében is felszólalt, amely alapján 312,4 millió forint, kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzatmaradvány befizetése történne a nyugdíjalap részére. A fideszes képviselő közölte: a nyugdíjemelés jogcímére nem volt meg a fedezet, ugyanakkor nem világos, hogy az átcsoportosítás forrása mi lenne. Az elnöklő Mandur László ezt követően lezárta a részletes vitát

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek