Washington Szíriát hibáztatja a dán és norvég nagykövetség felgyújtásáért
A szír kormányt hibáztatta az Egyesült Államok azért, hogy az elsőként dán és norvég lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt feldühödött tüntetők százai szombaton felgyújtották a két európai ország damaszkuszi nagykövetségét.
Dátum: 2006-02-05 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:05.548692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fehér Ház George Bush amerikai elnök texasi birtokán nyilvánosságra hozott közleményében a "legerőteljesebben" elítélte a damaszkuszi incidenst, amelynek során a chilei és a svéd nagykövetség épületében is károk keletkeztek.
A Scott McClellan fehér házi szóvivő nevével jegyzett közlemény megbocsáthatatlannak nevezte, hogy a szíriai kormány a tervezett erőszakos megmozdulásokra való figyelmeztetés ellenére sem tudta szavatolni a diplomáciai képviseletek biztonságát.
"Szíriát tartjuk felelősnek az ilyen erőszakos megmozdulásokért, mert abban az országban ilyen események nem történnek meg a kormány tudta vagy támogatása nélkül" - hangsúlyozta többek között a dokumentum.
A Fehér Ház egyúttal szolidaritást vállalt Dániával és az Egyesült Államok más európai szövetségeseivel, valamint méltatta Anders Fogh Rasmussen dán kormányfőnek az elmúlt napokban tett, toleranciát, minden vallás és a sajtószabadság tiszteletben tartását szorgalmazó nyilatkozatait.
Damaszkuszi jelentések szerint a szíriai hatóságok könnygáz bevetésével és vízágyúkkal megpróbálták feltartóztatni a tüntetőket, a tiltakozók azonban áttörték a blokádot. Az incidens nyomán Dánia és Norvégia Szíria haladéktalan elhagyására szólította fel állampolgárait. A dán kormányfő kapcsolatba lépett az EU soros elnöki tisztét betöltő Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral arra hivatkozva, hogy a történtek egész Európát érintik.
MTI - fideszfrakcio.hu