Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz napirend után

A kistérségi megbízottak ügye, az infrastrukturális beruházások helyzete, valamint az önkormányzati választások tisztasága is szóba került kedden a parlamentben, napirend után. Kékkői Zoltán fideszes képviselő az egyik legelmaradottabb térség, az Ormánság ügyében szólalt fel, ezen belül is a sellyei kistérségi megbízott kinevezési körülményeit kifogásolta.


Dátum: 2002-10-01 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:44.336539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy vélte, a Miniszterelnöki Hivatal durva önkényességgel járt el a megbízott kinevezésekor. Azt mondta, hogy a térségből származó, kétéves áldozatos tevékenységet maga mögött tudó eddigi megbízott, Túrós Izabella helyett gyakorlatilag pályáztatás nélkül nevezték ki Koller Zoltán siklósi szocialista önkormányzati képviselőt, aki nem rendelkezik megfelelő szakmai gyakorlattal és nem is az Ormánságban él.

A szintén fideszes Bánki Erik a párt programjában is szereplő, a Pécs felé vezető 6-os főút fejlesztése iránt érdeklődött, azt kifogásolva, hogy annak megvalósítása - információi szerint - nem szerepel a kormány elképzelései között.

Pánczél Károly fideszes honatya az M0-ás autóút továbbépítését kérte számon a kormányon, kijelentve, sokaknak csalódást okoz, hogy a választási kampányban szereplő autópálya-építési programot takarékossági okokból alaposan megnyirbálták.

Birkás Tivadar felszólalásában azt kifogásolta, hogy a Rába-gyár és egy izraeli cég között született szerződés értelmében olyan luxus lakópark épülne Győrben, amely - aggályai szerint - külföldiek inváziójával járna.

Imre Zsolt azt kérdezte: megvalósíthatók-e az ígéretek vagy köddé válik a 2/a elkerülő út fejlesztése és a váci Duna-híd megépülése.

A fideszes Domokos László arra kérte az önkormányzati választások jelöltjeit, hogy óvják a lakosságot a negatív kampánytól és békességben, tisztességgel folytassák a kampányt.

Balogh József a közép-homokhátsági vízgyűjtő terület vízháztartási problémájának orvoslását sürgette.

Dobó László azt sérelmezte, hogy Csongrád megyében az illetékeseknek olyan miniszteri levélmásolatot kell az összes közalkalmazott számára elküldeni, amelyben - szerinte - a választók befolyásolására alkalmas adatok vannak a kormány első száz napos programjával kapcsolatban. A példák közt említette, hogy nem kapott minden közalkalmazott 50 százalékos béremelést.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek