2006-ban rosszabbul élünk, mint négy évvel ezelőtt
Annak ellenére, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció 2002-ben kedvező örökséggel vette át egy fejlődő, gyarapodó ország irányítását, annak ellenére, hogy minden feltétel adott volt egy sikeres kormányzás folytatásához, annak ellenére, hogy 2004-ben Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, a Medgyessy-Gyurcsány kormány négy év sikertelen kormányzást tudhat maga mögött. Ma, 2006-ban rosszabbul élünk, mint négy évvel ezelőtt - írja közleményében Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője.
Dátum: 2006-02-05 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:13.007169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2002 májusától 2006 januárjáig 5,7 százalékról 7,3 százalékra nőtt a munkanélküliség Magyarországon. 400 ezer új munkahelyet ígértek, mára azonban 400 ezer honfitársunk munkanélküli, minden ötödik pályakezdő fiatal állásnélküli. További 300 ezer ember nem tud biztos megélhetést nyújtani családjának, mert csak időnként kap munkát, tartós állása nincs.
A luxuskiadásokra a pénzt nem sajnáló kormány az egészségügytől folyamatosan elvonta a forrásokat, csőd közeli helyzetbe sodorva a kórházakat és más szakintézményeket. A gyógyszer-gyártókkal az előző kormány idején kötött megállapodást felrúgta, így a gyógyszerekért ma sokkal többet fizetünk, mint kellene. Az orvosságok ára általában 30 százalékkal nőtt, de van olyan - a luxusbaloldal által ingyenesnek ígért - szívgyógyszer, mely 109 százalékkal kerül többe.
A kormány rekordmértékben fordította luxuskiadásokra az adófizetők pénzét. Tízmilliárdok folytak el így luxusautók, mobiltelefonok és bútorok beszerzésére, és a jelentősen felduzzasztott állami vezetői réteg eltartására. A kormánytagok fizetését a kétszeresére emelték, és milliárdokat költöttek el mindannyiunk pénzéből a kormány önreklámozására is. A folyamatosan ígérgetett adócsökkentés helyett 38 alkalommal emeltek adót, és 8 új adónemet vezettek be.
A vállalkozókat rég nem látott adminisztrációs teher nyomja, ráadásul a kormány visszatartotta az őket törvényesen megillető ÁFÁ-t, százmilliárdos körbetartozást előidézve ezzel.
A luxusbaloldal szétverte a jól bevált családtámogatási és otthonteremtési rendszert.
A szocialista-szabaddemokrata kormányzat nem az emberek valós problémáival foglalkozik, országgyűlési-törvényalkotási tevékenysége sem célravezető, nem hatékony, leginkább a pótcselekvések kategóriájába sorolható.
Változásra van szükség, hiszen az emberek nem propagandát és ígéreteket, hanem megoldásokat akarnak. Azt várják az új kormánytól, hogy védje meg a munkahelyeiket, teremtsen új munkahelyeket, s mérsékelje a munkát terhelő adókat. Változásra van szükség annak érdekében, hogy a luxuskormányzásnak véget lehessen vetni, hogy az emberek érdekében történő kormányzás valósulhasson meg: adóemelés helyett az adók csökkentésére, áremelések helyett az árak mérséklésére, munkahelyek megszűnése helyett pedig munkahelyek teremtésére kerülhessen sor.
Budapest, 2006. február 5.
Révész Máriusz
szóvivő
fideszfrakcio.hu