Őrizetbe vették a leginkább keresett szingapúri terroristát
Sajtóértesülés szerint őrizetbe vette az indonéz rendőrség terrorelhárító szolgálata Mas Selamat Kastarit, aki az első helyen szerepel Szingapúr körözési listáján a városállam repülőtere ellen tervezett merényletek gyanúja miatt.
Dátum: 2006-02-06 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:21.046923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Star című malajziai lap hétfői beszámolója szerint Mas Selamat Kastarit - a Jemaah Islamiyah (Iszlám Közösség) délkelet-ázsiai terrorszervezet tagját - a múlt héten fogták el az Indonéziához tartozó Jáva szigetén.
A szingapúri titkosszolgálatok értesülése szerint Mas Selamat Kastari 2002-ben pokolgépes merényletet tervezett a szingapúri nemzetközi repülőtér ellen, a Jemaah Islamiyah egyik, Himbali nevű vezetőjével pedig terveket szövögetett arról, hogy egy eltérített repülőgépet nekivezetnek a légikikötőnek.
Mas Selamat Kastari 2001-ben menekült el Szingapúrból. A férfit 2003-ban Indonéziában másfél éves börtönbüntetésre ítélték a bevándorlási törvények megsértése miatt.
MTI - fideszfrakcio.hu