Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az USA meg akarja fékezni az iraki pokolgépes merényleteket

Az eddiginek a háromszorosát, közel 3,5 milliárd dollárt költ az Egyesült Államok idén azoknak a fokozott erőfeszítéseknek a támogatására, amelyekkel fel kívánja venni a harcot az Irakban házilagos készítésű pokolgépekkel elkövetett, egyre szaporodó és mind erőteljesebb támadásoknak - írta a The New York Times.


Dátum: 2006-02-06 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:21.643129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai napilap internetes honlapján vasárnap közölt beszámoló szerint Irakban a legtöbb amerikai katona ilyen robbantásos támadásokban veszíti életét.

A vonatkozó költségvetési előirányzat megháromszorozása egyúttal annak hallgatólagos beismerését jelenti, hogy a legmagasabb szinteken nem fordítottak kellő figyelmet, illetve nem hangolták össze a választ a problémára, jóllehet az elmúlt években egyre csak növekedett az ilyen támadások halálos áldozatainak a száma - jegyezte meg a lap.

Tavaly az Irakban meghalt 846 amerikai katona közül 407 életét ilyen hevenyészett pokolgépek oltották ki, s az előző évihez képest csaknem kétszeresére, 10 593-ra emelkedett a szövetségesek és az iraki biztonsági erők, illetve iraki polgári lakosok ellen ilyen robbanószerkezetekkel elkövetett támadások száma is.

Az újság szerint nemrégiben Montgomery Meigs nyugalmazott négycsillagos tábornok vette át a házilagos készítésű pokolgépek elleni fokozott küzdelem irányítását. A washingtoni védelmi minisztérium a következő hónapokban kétszeresére, 360-ra kívánja növelni azon műszaki szakembereknek, igazságügyi és titkosszolgálati szakértőknek a számát, akik kifejezetten e probléma megoldásával foglalkoznak.

Amerikai titkosszolgálati tisztségviselők szerint a házilagos pokolgépek közül a leghatékonyabbakat Iránban tervezték - írta egyebek között a lap.

A Pentagon tavaly 1,2 milliárd dollárt költött a házilagos készítésű robbanószerkezetek elleni küzdelemre, az előző évinek a kétszeresét. Az idei költségvetés vonatkozó előirányzata 3,5 milliárd dollár körül alakul, vezető tisztségviselők mindazonáltal közölték, hogy lényegében szabad kezet kaptak ez ügyben - fűzte hozzá a The New York Times.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek