Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elbocsátások az önkormányzatoknál csapódnak le

Kétarcú a település költségvetése. Egyrészt az eredményes pályázatok miatt sikeres, úgy tűnik, mintha rengeteg pénze lenne az önkormányzatnak, ugyanakkor a csodával határos módon tartható egyensúlyban a költségvetés - mondta el Bernáth László, Tetétlen fideszes polgármestere.


Dátum: 2006-02-06 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:23.604470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "több pénzt az önkormányzatoknak" szlogen jegyében a község állami normatív támogatása 19 millió forinttal marad el a tavalyihoz képest. Így a település 191 millió forint költségvetési támogatásban részesül. Hasonlóan a többi kis településhez, a saját bevétel Tetétlenen is elenyésző: 20 millióra tehető. Az "ingyenes tankönyvet, az ingyenes étkeztetést" minden évben az önkormányzat egészíti ki, ami nyolcmillió forintot jelent. Évek óta önhibáján kívül hátrányos helyzetű a sárréti falu, amit igen nehéz "elnyerniük", mert az igényelt 30 millióval szemben 3-7 millió forint közötti támogatást kapnak.

Folyamatos gazdasági megszorításokkal sikerült eddig elkerülniük a működésképtelenséget, azaz csődhelyzetet.

A csökkenő normatív támogatások mellett különösen nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok a folyamatos áremelések - gáz, villany, élelmiszer - miatt. Ehhez jön még a cégbezárások, vállalkozások megszűnése, aminek következménye szintén az önkormányzatoknál csapódik le, hiszen az elbocsátottak munkanélküliek lesznek. A tisztességes munka és tisztességes fizetés helyett az önkormányzat által biztosított szociális ellátások valamelyik formáját vehetik igénybe. Míg korábban az önkormányzat közmunkával próbált segíteni az érintetteken, az elmúlt években olyan mértékű forráscsökkenés következett be, hogy napjainkra csak elenyésző rászorultnak tudnak segíteni - ecsetelte Bernáth László.

Másik sarkalatos pont - a polgármester szerint - hogy a többcélú kistérségi társulások létrehozásával remélt plussz források nehezen jutnak el az érintett településekhez, Tetétlen esetében meg egyáltalán nem. "Meggyőződésem, az "önkéntes" kistérségi társulás kötelező jelleggel bír, ugyanis aki nem lép be ebbe a társulásba, jelentős mértékű normatív támogatástól esik el. Ha pedig belép, az intézményrendszerét kell teljes mértékben feláldoznia." Bernáth László szerint az önkormányzatok "önkéntes" társulásának megalakulása a pénzügyi függőséggel sérti az önkormányzatok önállóságát.

Tetétlen község önkormányzata olyan fejlesztési beruházásokban gondolkodik, amelyeknél saját forrást nem igényel a pályázat: útépítés, csapadékvíz elvezetés.

Nehezíti helyzetüket az a tény, hogy a 2003-ban elnyert pályázat - melyet az önkormányzat meg is valósított - pénzét a mai napig nem kapták meg. Jogos jussukért folyamatosan küzdenek az egykori GYISM-mel - mondta el a polgármester.

Nyírő Gizella - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek