Óbecsének a továbbiakban sem lesz magyar polgármestere
A magyar pártok széthúzása miatt a felerészben magyarok lakta vajdasági Óbecsének a továbbiakban sem lesz magyar polgármestere: a vasárnap tartott rendkívüli polgármester-választás első fordulójában egy szerb ultranacionalista és egy mérsékelten nacionalista jelölt jutott tovább.
Dátum: 2006-02-06 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:24.264610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közel 48 százalékban magyarok lakta Tisza menti településen a választás első fordulóját az ultranacionalista Szerb Radikális Párt jelöltje, Dragan Zivkov nyerte meg a voksok 17,44 százalékával, mellette 16,87 százaléknyi szavazattal került be a második választási fordulóba a mérsékelten nacionalista Szerbiai Demokrata Párt jelöltje, Dusan Jovanovic. Knézi Péter, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jelöltje egy százalékkal maradt le a DSS jelöltje mögött, így kiesett.
Az óbecsei polgármester-választáson összesen tíz jelölt indult, közöttük két kisebb magyar párt, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VPDK) indított jelöltet. Óbecse mindig is a VMDK erősségének számított, de a párt elnöke, Páll Sándor csak nyolcadiknak futott be, míg a VMDP jelöltje, Friss László az utolsó lett.
A leköszönő polgármestert Djordje Predint - a Szerbia Ereje Mozgalom politikusát - decemberben hívták vissza népszavazással Óbecse polgárai.
Amennyiben a három magyar párt közös jelöltet állít, ő bizonyosan bekerül a második fordulóba. Páll Sándor az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a közös jelölt már az első fordulóban megnyerte volna a polgármesteri választást. Emlékeztetett arra, hogy VMDK felkínálta a "feltétel nélküli együttműködést" a másik két magyar pártnak, de azok ezt elutasították. A legnagyobb támogatottságú magyar párt, a VMSZ határozottan elutasítja az együttműködést a VMDK-val, amiért az az óbecsei önkormányzatban koalícióra lépett a szerb radikálisokkal.
A Vajdaságban négy városnak - Szabadkának, Zentának, Bácstopolyának és Kishegyesnek - van magyar pártnak polgármestere, mindnyájan a VMSZ színeiben vezetik a várost.
MTI - fideszfrakcio.hu