Megtámadták Ausztria teheráni nagykövetségét
Kövekkel támadt Ausztria teheráni nagykövetségére hétfőn a Mohamedet ábrázoló karikatúrák miatt mintegy 200 ember. Az osztrák külügyminisztériumban emiatt tiltakozó jegyzéket nyújtottak át hétfőn Irán nagykövetének.
Dátum: 2006-02-06 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:25.925143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tüntetők betörtek néhány ablakot, és petárdákkal megpróbálták felgyújtani az épületet. A rendőrség a keletkezett kisebb tüzeket eloltotta, és a kődobálókat is megfékezte.
Ez volt az első erőszakos megmozdulás az ügy miatt Teheránban, noha békés tüntetések ott is voltak már korábban.
Az eredetileg szeptemberben Dániában kiadott karikatúrákat azóta újra közölték Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Izlandon, Spanyolországban, Belgiumban, Svájcban, Magyarországon, Bulgáriában, Portugáliában, és Jordániában is.
Ausztria nagykövetségét valószínűleg azért támadták meg, mert jelenleg ez az ország viseli az unió soros elnöki tisztségét.
Az osztrák külügyminisztériumban tiltakozó jegyzéket nyújtottak át hétfőn Irán nagykövetének a teheráni osztrák külképviseleteket ért támadás miatt.
A jegyzékben teljességgel elfogadhatatlannak nevezték, hogy Teheránban gyújtópalackokat hajítottak az osztrák kulturális fórum épületére, valamint támadás érte az osztrák követség épületét is.
A tiltakozó jegyzékben teljes nyomatékkal emlékeztettek azokra a kötelezettségekre, amelyek az iráni kormányra hárulnak az 1961-es bécsi konvenció alapján a diplomáciai képviseletek védelmével kapcsolatban. Osztrák részről felkérték az iráni hatóságokat, hogy biztosítsanak megfelelő védelmet az osztrák állampolgárok, valamint az iráni osztrák képviseletek számára. Felszólították az iráni kormányt, hogy akadályozzon meg bármiféle újabb megfélemlítést és erőszakot európai állampolgárokkal szemben, és tegye meg a szükséges intézkedéseket biztonságuk garantálása érdekében.
A bécsi külügyminisztérium tájékoztatása szerint Ursula Plassnik, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Ausztria külügyminisztere utasította az osztrák nagykövetségeket, hogy kérjenek megerősített biztonsági intézkedéseket az európaiak és az európai képviseletek számára mindazokban az országokban, ahol feszültség alakult vagy alakulhat ki a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák nyilvánosságra hozása miatt.
A soros EU-elnök Ausztria bejelentette, hogy hétfőn a bécsi külügyminisztériumba kérették az Iszlám Konferencia Szervezete elnökségének képviselőjét, hogy kifejtsék előtte az EU álláspontját a Mohamed-karikatúrákkal kapcsolatban kialakult helyzetet illetően. Az osztrák külügyminisztérium internetes honlapján hétfőn már különleges elővigyázatosságot ajánlott azoknak, akik olyan országokba utaznak, amelyeket érint a karikatúrákkal kapcsolatos tiltakozás hulláma.
MTI - fideszfrakcio.hu