Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tatárjárás Vasban

Mindenki pontosan emlékszik még arra, hogy 2002-ben a szocialisták 400 000 új munkahelyet ígértek az embereknek. Négy év elteltével azonban 400 000-re nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. Azt is pontosan fel tudják idézni az emberek, hogy mit vállalt 2004 őszén a hatalomba igyekvő Gyurcsány Ferenc: "Munkahely, munkahely, munkahely" - kezdte interpellációját Bebes István.


Dátum: 2006-02-06 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:10:27.922789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


" A nagy gyurcsányi szavak ellenére, amióta Ő a miniszterelnök a helyzet még elkeserítőbbé vált, egy év alatt ugyanis 60 000 ember veszítette el munkáját Magyarországon. Nálunk, Vas megyében is súlyos gondot okoz az, hogy egyre több ember kerül az utcára. Az MSC Hungary KÍL-nél az elbocsátások 2002-ben kezdődtek. Az elmúlt több mint három ás fél évben tíz vidéki telephelyüket zárták be, megszűnt a termelés a körmendi és a szombathelyi üzemekben is. A cipőgyártással foglalkozó cég felsőrészeket és kész lábbeliket már csak egyedül Őriszentpéteren készített. Az Őriszentpéteri részleg a közelmúltban szűnt meg, 200 ember vesztette cl a munkáját. A drámai helyzetre a szocialisták Újból ígérgetéssel válaszoltak. A biztos megélhetésüket elvesztő embereknek a kormányzati hatalom képviselői arról beszéltek, hogy nem kell aggódniuk, hiszen a környéken lesz biztos megélhetés a számukra. Ők megcsinálják! — harsogták mindenhol. Teltek múltak a napok, hetek, ám a kétszáz ember közül csak néhány tudott elhelyezkedni a településhez közeli cégeknél. Mára egyértelművé vált, a szocialisták nem csináltak meg semmit, csak ígérgetni tudtak újból.

Az emberek munka nélkül vásják a tavaszt, s reménykednek a változásban. A nagyokat mondó kormányzati hatalom ígérhet flht-fát, Oriszentpéteren is megtapasztalták az emberek, hogy a szocialisták szava egy fabatkát sem ér. A (Jyurcsány-féle ígéretekkel, a mízes-mázas szavakkal pedig már tele van a padlás. Az embereknek munka kell, mert ha az van, akkor van megélhetés, akkor tudják fizetni a számlákat, rendesen iskolába járatni gyerekeiket. A szocialisták újbóli ígéreteire, a nagy szavakra nem adnak kenyeret a boltban. A Vas megyében munkanélkülivé vált emberek nem tapasztalják, hogy nagy a jólét, s hogy sokkal jobban élnének, mint eddig bármikor.

Tisztelt Miniszter Úr!

• Miért van az, hogy 400 000 embernek nincs munkája ma Magyarországon?

• Ha dübörög a gazdaság és nagy a jólét, akkor hogyan fordulhatott elő, hogy a Gyurcsány-kormány hatalomra kerülése óta 60 000 ember veszítette el a munkáját?

• Mi lesz a nemrégiben utcára került őriszentpéteri emberekkel?

• Miért van az, hogy az ígéreteikkel szemben a környéken senki sem jutott álláshelyhez az őriszentpéteri cipőgyár volt dolgozói közül?

• Miért nem beszélnek őszintén az őriszentpéteriekkel?

• Miért nem mondanak igazat az őriszentpéterieknek?

Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter válaszában azt hangoztatta, hogy a szocialista kormány regnálása alatt több munkahely jött létre, mint amennyi megszűnt. Az őriszentpéteri helyzetre utalva pedig elismerte, hogy nem kis teher a térségnek ez az állapot, ugyanakkor azon véleményének adott hangot, mely szerint a lehetőségek maximális kihasználásával dolgoznak az ügy megoldásán.

Bebes István viszontválaszában egy őriszentpéteri lakos szavait idézve elmondta, olyan a helyzet mint a tatárjárás után, a kispostákat és az iskolákat bezárták, munkahelyek pedig nincsenek. A fideszes képviselő arra is kitért, hogy 2002 januárjához képest a térség összes nagyobb településén emelkedett a munkanélküliség.

Bebes Csizmár válaszát nem fogadta el, az Országgyűlés azonban igen.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek